Budapest, a titkolt lehetőségek városa

 

A Faluparlamentek során felvetődött társadalompolitikai,

humán jellegű problémák összegzése; megoldási javaslataim

(2005 augusztusában az összegzést készítők számára írott munkaanyag)

 

 

A Faluparlamentek során a társadalompolitikai jellegűnek mondható, a helyi élet minőségét meghatározó vagy befolyásoló humán jellegű hiányok és problémák sokasága vetődött fel. Nincs okunk kételkedni az elhangzott állítások valóságtartalmában. Bizonyos, hogy helyben feszítő állapotokat jelez mindegyik felvetés függetlenül attól, hogy lokális megoldatlanságra, avagy a struktúrák rendezetlenségéből fakadó, szinte szükségszerűen országos zavarra utalnak azok. Hiszen honnan tudnák az emberek, hogy a ritkán járó busz, a megszűnő óvoda, iskola, a hiányzó közösségi hely, a távoli lelkész, a tönkrement kereskedő, a nem kapható gyógyszer a helybéli hanyagság vagy az országos rendezetlenség része? Honnan is tudnák, hogy a problémák egy részét éppen aktivitásuk oldhatná különösen, ha országos segítő rendszerek léteznének és működnének arra?

 

Az alábbiakban témacsoportok szerint összefoglaljuk az elhangzottakat; a megfogalmazott problémákat/hiányosságokat (azok felvetése helyszínének feltüntetésével) kurzív betűkkel jelezzük. Ezt követően (ugyancsak témánként, s különösen, ha van!) megoldási javaslatainkat írjuk le úgy, hogy a helyi erőből már ma is megoldhatók mellett az országos intézkedést, strukturális változást kívánókat is összegezzük.

 

Helyzet-és állapotjellemzés általában

Védőnő, posta, iskola, gyógyszertár, út, villany, víz, tömegközlekedés akkor is fontos, ha nem gazdaságos! – foglalták össze Mórahalmon véleményüket; Óvoda-, iskola- és postabezárás, orvos- és mentőhiány, rossz mellék- és bekötőutak, egyes településeken nagy átmenő forgalom a kerülőutak hiányában, állatorvosi ügyelet hiánya, rossz közbiztonság és ellehetetlenült intézményfenntartás a jellemző – foglalták össze Tiszakécskén a falvakra jellemző helyzetet. A kevés helyi gazdálkodóval ellenséges a helybéli munkanélküli többség, hangzott el a lelkiállapotok jellemzésére Varbón; Óriási az információhiány az EU lehetőségeiről, ezt rendszeres (az elektronikus tájékoztatástól a személyes beavatásig) azonnal oldani kellene! (Mórahalom).

 

Nincs mit hozzátennünk.

 

Demokráciahiány

Ne titkosítsanak semmit! (Besenyszög); A faluparlamentek legyenek a vidék hangjai; folytatódjanak, ne hagyják abba, ne csak kampány legyen! (Zánka); A közmeghallgatás intézménye formális (Pápa); A megyei vezetők rendszeresen számoljanak be vidéken, kistérségenként, hogy mit tettek az ott élőkért (Besenyszög); A képviselők nem tartanak fogadóórát (Egyek); A polgármester nincs bent fogadóórája idején (Egyek); Az egyik (a Bocskai) utca aszfaltozásához 300 ezer forinttal járultak hozzá a lakosok, de megkérdezésük nélkül egyirányúsították azt (Egyek); A Mecsek Rallye több napra elzárja a világot a településektől, ám őket erről soha nem kérdezték (Orfű).

 

A „ne titkosítsanak semmit” kérésen el kellene gondolkozni. Vajon megígérhető-e ez a választási küzdelem során? S különösen (ha esetleg felvetnénk és megígérnénk) a minden intézkedésről és döntésről való teljes nyilvánosság betartható-e majd? – felvetni és megígérni csak ekkor szabad. A kül-és belbiztonságot nem érintő kérdések teljes és tökéletes nyilvánossága (például a minisztériumi intézmények pénzköltésében, a pályázatok díjazottjai során, a bármiféle költségvetési támogatások esetében stb.) nagy vonzerő lehet különösen, hogy manapság egy titkokkal övezett kurzusban élünk.

 

Hogy „a képviselők nem tartanak fogadóórát”, és hogy a „polgármester nincs bent fogadóórája idején”, bizonyára egyedi, noha vélhetően gyakori eset. A mi körünket érintően ez nem fordulhat elő! Meg kell értetni mai és leendő helybéli tisztségviselőinkkel, hogy a bizalommal nem szükségképpen kaptak észt is; s hogy viselt tisztségük az emberekért létjogosult. Az emberek rendelkezésére kell álljanak, a lehető legtöbb ügyet és feladatot nyilvánosság előtt kell intézzék, vagy azt utólag mindenki tudomására kell hozzák. A döntéseket megelőzően az alternatívák, a variációk nyilvános megbeszélése, a lehető legtöbb (és különösen helyi) megoldanivaló ’civilesítése’ biztosíthatja számukra a helyben megszerzett bizalom megújítását, újraválasztásukat. Az ellenfél mindent a maga körében, a maga köréért és sunyiban intéz; győzelmünk, és a helyi (a megyei, az országos) hatalom megtartása alapvetően ettől, tisztességes és átlátható habitusunktól várható. Ez helyben, a kezünkben lévő önkormányzatok szintjén máris elérhető és megvalósítható.

 

Érdekes, hogy ugyancsak Egyeken sérelmezik az ő költségeikből (is) aszfaltozott utca megkérdezésük nélküli egyirányúsítását. Ez a forgalomtechnikai kérdés a történelmi okok miatt nálunk mélyebben demokratikus Franciaország egyik kisvárosában, Zivieux-ben már húsz évvel ezelőtt másfél évet vett igénybe. Megjegyzem: közmegelégedéssel, a helyi demokrácia erősödésével, és a helyben lakók jó érzésének növekedésével zárult. Az ottani polgármester szerint alapvetően ezt kell garantálniuk választóiknak. Vajon nálunk ez nem képviselőtestületi feladat? Nem éppen ebben kellene különböznünk az állampárt gyakorlatát folytató ellenfeleinktől?

 

Megfontolandó az a kérés, amely szerint a faluparlamentek sorozatát a jövőben, a választási győzelmet követően is folytatni kellene. Értékes visszacsatolást jelentene fenntartása, ami a valóban kiürült helyi közmeghallgatások elvileg helyes formáit is megújíthatná. A megyei vezetők évenként kötelezővé tehető helyszíni/kistérségi beszámolóiról szóló javaslat megvalósítását ehhez is köthetnénk.

 

Vidék-és igazgatásfejlesztési kérdések

A vidék nem azonos, nem egyenlő a termőfölddel; a vidékfejlesztés faluközpont-felújítást, járható utakat, iható vizet, élhető körülmények megteremtését jelentse! (Ágfalva); Falufejlesztési törvény kellene/ (Hajmáskér); ezzel rokon az ország más pontján megfogalmazott óhaj, miszerint Faluvédelmi törvény kell! (Sükösd); Faluminisztériumot alapítsanak! (Nagyvázsony). Vidék-és térségfejlesztési pályázatokat követelnek Molnaszecsődön; erre rímel egy vajszlói kérés, ami szerint Ormánság program kellene! Megye vagy régió? – kérdezik Szegvárott, egyidejűleg javasolva a járási rendszer visszaállítását. A kistelepüléseknek fel kellene készülniük az új Nemzeti Fejlesztési Tervre (Tiszaörs); A kötelező feladatok normatívája alacsony, egyre több az olyan önkormányzati feladat, amihez az állam nem ad pénzt, mint például a pedagógus-béremelésre (Kétpó); A kistelepülések számára normatíva biztosítson tervezhető fejlesztési forrást! (Jászjákóhalma); A kisfalvak szerveződjenek körjegyzőségbe! (Molnaszecsőd).

 

Hogy „a vidék nem azonos a termőfölddel”, s hogy a vidékfejlesztés nem pusztán az agrárium gondjait, hanem a falusi/kisvárosi életminőség teljességét jelenti, régóta tudjuk. Hogy az igazgatási középfok kérdését rendezni kell (akár a kistérségek = járások visszaállításával), eléggé világos. Mindez, és a megye/régió problematikája meghaladja ezen összesítés lehetőségét, ám bizonyosan készülnek programjaink a közigazgatás leendő átszervezésére, a választott testülettel bíró közigazgatási középfok megteremtésére, a megye funkcióinak meghatározására, a régiók megerősítésére. Ami ebből nyilvánosságra hozható, azt a választási kampány során persze tudatosítani kellene. Hogy gazdasági/földrajzi/néprajzi/hagyománybéli és egyéb összefüggésre figyelmesen valamennyi kistérségünkre fejlesztési programokat kell majd készítsünk (ami a választási kampányban ugyancsak meghirdethető), eléggé fontos lenne.

 

Elgondolkodtató azonban, hogy bár sok helyütt készülnek (mint ahogy vannak) ma is ilyenek, miért nem tudnak róluk a helybéliek? Bizonyosan azért, mert ezek készítési metódusa avítt, hivatali-mérnöki-irodai munka eredménye. Fontosnak gondolom tehát a helyi/kistérségi fejlesztési programok közösségfejlesztési technikákkal való, az emberekkel közös készítését, a megfogalmazódó elképzeléseknek az emberekhez való folyamatos visszacsatolását, és a tervezett projekteknek/programoknak a megbeszéléseket követő folyamatos átdolgozását. A helyi/kistérségi fejlesztési programok nem közgazdászok, jogászok, mérnökök munkái, hanem a helybéliek megélhetését jelentő közös jövőtervek kell legyenek. Csak ettől a nyilvános, az emberekre és elképzeléseikre, vágyaikra figyelmes eljárástól várható, hogy azok közismertek, szándékaink nyilvánosak és különösen közismertek legyenek. Ne feledjük: csak a cselekvési irány közismertsége és társadalmi elfogadottsága esetén lehet ahhoz csatlakozni, annak érdekében öntevékenyen cselekedni. Ha ez ’nem jön össze’, akkor ismét az állampárti időknél, és velük összekeverhető állapotban vagyunk/leszünk. Azokban az önkormányzatokban, ahol a polgári oldal már ma is többségben van, három (vagy több) esztendő óta így kéne, így kellett volna kezelni valamennyi, a település jövőjére vonatkozó tervezetet, elképzelést. Vajon mindenütt így szervezték?

 

Országhatár- és megyeszéli problémák

A határ menti települések kiemelt fejlesztést igényelnek (Kelebia); A megyehatárszéli falvak együttműködése nehézkes, szinte lehetetlen (Attala); A zsáktelepülések problémáit elemezni és hosszú távú programmal oldani kell! (Murakeresztúr).

 

A határszélen, a határhoz közeli településeken a mindennapi élet, és a jövő időre szóló emberi, családi, közösségi elképzelések egészen másképpen szerveződnek és más perspektívájúak, mint az ország belsejében, ahonnan több felé is oda- vagy elvezet út, amelyek tehát az ország normális keringésének részesei. Miután 19 megyénk közül 15 hosszan érintkezik az államhatárral, nem elhanyagolható azon települések/kistérségek száma, amelyekre speciális projekteket kellene fogalmazni, mert speciális elbírálást és jövőképet kell jelentsen helyzetük, és speciális, különös gondoskodást igényel jövőjük. Ám a határok sem egyformák; más fejlesztési programot igényel a vámhatárként hosszú távon megmaradó államhatár menti település/kistáj, és mást az, amelyik hídfőállás lehet a külhoni befektetésre vagy éppen a trianoni döntéssel szétszakított tájak/vidékek egyesítésére; mást, ahol átjárható a határ, és megint mást, ahol még megszakad az út, a vasútvonal. Az akár még a választásokig megfogalmazható megoldási javaslatokat adók közé részben a problémával régebb óta foglalkozó civileket (pl. Határmenti Együttműködések és Fejlesztések Fóruma, a kistérségekben szerveződött környezet- és tájvédő egyesületek, stb.) részben az Akadémia regionális intézeteinek igényesebb munkatársait kell(ene) bevonni. Magam is szívesen részt vállalok benne.

 

A megyehatár menti falvak, a megyeszélek gyepűsödését régóta felismerte a településtudomány; az ezzel a kérdéskörrel foglalkozó tudományos műhelyektől még a választásokat megelőzően megoldási javaslatokat kell(ene) kérni, majd summázatát elmondani, megígérni, és azokat a választásokat követően el kell(ene) kezdeni megvalósítani. Csak az ilyen, a megkezdett és hosszú távon felvállalt fejlesztőmunkák hitelesíthetik az ott élők előtt valóban segíteni akaró és tisztességes (politikai) szándékainkat.

 

Társadalmi megoldanivalók

A fiatalság és az értelmiség elvándorol; perspektíva nélküli, pesszimista a falusi társadalom (Sásd); ezzel részben ellentétes vélemény fogalmazódott meg, igaz, megyeszékhely környékén, miszerint Nem az elvándorlás az igazi veszély, hanem az alvó falu (Öskü); A fiatalok nem látnak perspektívát a falusi életben (Üllés); Sok a pályakezdő munkanélküli (Kővágószöllős); A vidékieket nem alkalmazzák városon (Kővágószöllős); Értelmiségiek falusi letelepedését támogassák! (Bő); Vidékpótlékot a vidéki (fiatal) munkavállalóknak! (Abasár); A vidékre települt, vagy az ott működő vállalkozások kapjanak adókedvezményt (Szany); A falvakban még fellelhető fiatalokat országos program segítse, különösen lakhatásuk, munkahelyük, oktatásuk-továbbképzésük és szórakozásuk szempontjából (Békéscsaba).

 

A vidéken munkát vállaló értelmiségieknek szánt pótlék már egy ígéretből köszön vissza. Vonzó fizetési szorzószámot kell kidolgozni és ezt a választási kampányban tudatosítani kell úgy, hogy az elgondolkoztassa a közömbösöket és a hagyományból, vagy gondolkodási restségből az ellenkező oldalra szavazókat, különösen a fiatalabbakat, a családalapítás előtt állókat stb. A vidéken eltöltött idő arányában emelkedő fizetési szorzón kívül letelepedési, építkezési segély, kedvezményes házépítési kölcsön, közlekedési költségtérítés, Internet-kedvezmény képzelhető még el. A vidéken másoknak munkát adó vállalkozók adókedvezménye ugyancsak kidolgozandó, és a választási kampány idején ugyancsak tudatosítandó. A falusiak városi munkavállalását könnyítő (tömeg)közlekedési költségtérítés becsült összege kiszámolható, és ha felvállalható annak a győzelmet követő bevezetése, a választási kampány során a lehetőség meg is ígérhető.

 

Személyi hiányok

Több falugazdász kellene (Csólyospálos, Akasztó, Dusnok, Dunafalva, Bácsalmás); Nincsenek több vallású istentiszteletek (Orfű); lelkészhiány; 18 településre csak 10 jut (Jászberény); iparoshiány (Orfű).

 

A falugazdász-hiányt az egyéb humán segítő szakmák hiánypótlásával együtt lehetne/kellene megoldani úgy, hogy a falvak szabad társulásukkal kistáji segítő központokat hozzanak létre. Azokat kell majd államilag segíteni úgy, ahogyan például a Tourinform-irodák telepítését gyámolította egy korábbi központi szándék. Erre több tervezet fogalmazódott meg már korábban; ezeket összefoglalni és a választást megelőzően, majd a kampány alatt népszerűsíteni nem lehetetlen. A szisztéma kidolgozására magam is szívesen vállalkozom még az ősz folyamán.

 

Annyi máris rögzíthető, hogy ezekben a „kistáji segítő központokban” a falugazdász mellett az egyéni igényekre is figyelmes felnőttképzést vezérlő szakember; az ott lakók által egyénileg vagy csoportosan igényelt, a hazai vagy az EU-s pályázatok írását segítő szolgálat (1-3 fő); a bármiféle EU-s információkról egyénileg rendelkezésre álló informátor; ifjúságsegítő; a közösségi művelődést segítő szakember és szociális szervezőmunkás dolgozna úgy, ahogyan a jobb teleházak működnek ma szerte Magyarországon. A települések társulásával fenntartott, valamennyi társult települést és lakóit kiszolgáló iroda működtetését (a bérek egy részének és a fenntartás költségeinek átvállalásával) az állam központilag segíthetné.

 

A falvakban valóban katasztrofális szolgáltatóipari hiányt oldani lehetne a vállalkozónak biztosított egyéni adókedvezménnyel, új falusi telephely esetén a szolgáltatás beindítását könnyítő kedvezményes hitellel, stb. A jobbára hiányzó iparosképzést az a lokális struktúra teremtheti meg, amelyről majd később szólok.

 

Szociálpolitikai témák

Népességmegtartó törvény, és persze ezt szolgáló hosszú távon szolgáló állami politika kell! (Zalaszentgrót); A terhesség 3. hónapjától járjon a családi pótlék! (Jászszentlászló); A segélyrendszer ösztönözzön a munka világába való visszatérésre! (Balástya); Minél kisebb a település, annál magasabb összegű családtámogatás szükséges (Zalaszentgrót); A helyi-környéki nagyberuházásokon (például az új Vásárhelyi Terv megvalósításakor) helyiek-környékbeliek dolgozzanak! (Rákóczifalva); A csökkent munkaképességűek normáját ne úgy szabják meg, hogy azt ne lehessen teljesíteni, és csak havi 10.000 forintot kelljen fizetni! (Hajdúdorog); Sok a lelki problémával küszködő gyermek! (Csabrendek); erre rímel az ország másik feléből származó panasz, miszerint Kevés a gyermekvédelmis! (Őcsény); Szociális gondozóhálózat kell! (Budaörs); A családi pótlékot azon gyerek után kapják, aki végzi az iskoláit! (Ujszász); A szociálpolitika kedvezményeinek igénybevételét kössék iskolai végzettséghez (Jászjákóhalma); A szociális segélyben való részesülést a segély ideje alatti (köz)munkához kössék! (Mesterszállás); ezzel rokonok azok a javaslatok, amelyek szerint A segélyeket közhasznú munkavégzéshez kössék! (Csapi); A szociális rendszer csak a cigányoknak jó; 12-13 évesként szülnek, a gyermekgondozási segélyekből és a családi pótlékból megélnek (Garadna, Bódvaszilas); Akik ma a segélyeket ingyen kapják, dolgozzanak meg érte (Dédestapolcsány); illetőleg néhány konkrét javaslat is elhangzott a munkavégzésre: A parlagfűirtást, illetőleg a használt gumiabroncs-gyűjtést a szociális járulékon lévőkkel kellene megoldani (Szany); Nyugdíjasotthonokat telepítsenek a falvakba! (Szany); Idősotthon kellene! (Ipolyvecse); A Fészekrakó programot a tanyán élők nem tudják kihasználni, mert épületük nem lakóingatlan; egyáltalán: a jövőbeni építési támogatások esetén erre figyelni kellene (Felgyő).

 

A felszólalók zöme tisztességes állapotokat kér; munka nélkül ne legyen senkinek se jövedelme, s ha önhibáján kívül nincs kereső foglalkozása valakinek, úgy csak az általa végzett bármiféle munkával arányosan kapjon megélhetését biztosító forrást (vagyis bármiféle segélyt). Ez egyébként sok hazai településen megoldott, hiszen ha az önkormányzat úgy dönt, hogy segélyt csak feltételekkel kaphat valaki, akkor azt csak munkavégzés után fizetik ma is. Érzékelhető, hogy a munkából élők többséget bosszantja az ingyen élők léte, állapota, támogatottsága. Igazuk van.

 

Aki viszont dolgozik (például csökkent munkaképességűként) azzal ne szórakozzon munkáltatója! Fizessék ki neki, ami jár, ne emeljék tehát a normát az egekig. A nehéz életkörülmények miatt széteső családok veszélyeztetett gyermekeit figyelmes (helyi!) szociális munkások vigyázzák.

 

A ’80-as évek végéhez képest kiteljesedett Magyarországon egy, korábban soha nem volt szociális intézményhálózat; új munkakörök, új szakmák, új intézmények, új pályázati alapok stb. keletkeztek. Külön erénye ennek a másfél évtizede frissen alakított rendszernek, hogy sok benne a civil; ezek azonnal feladat-orientáltak lehettek, hiszen az erre való intézményi hiány miatt nem volt legyőzendő/átalakítandó ’szocialista’ ellátórendszer. Ezen a területen bátran lehet építeni továbbra is a civil teljesítőképességre, bár nem tudom, hogy az SZDSZ mennyit foglalt el ezekből. Úgy érzem, sokat.

 

Fel kell vállaljuk a szociális ellátórendszer és a közösségi művelődés határterületén lévő, az elmúlt század elején-derekán Magyarországon is elterjedt settlement típusú intézmények működtetését. Ezek a szociális munkát, a társadalmi segítséget a rászorultak oktatásával, képzésével, a hasonló sorsúak közösségeinek segítő erejével oldották meg. Az utóbbi évtizedben is működött belőlük néhány; tevékenységük gyors elemzését követően hamar tömegesíthető eljárásmódjuk. Megvalósításuk a városi/nagyközségi művelődési otthonok meglévő, de kulturális szempontból jobbára kiüresedett alapterületén lehetséges.

 

Óvoda, iskola

Hiányzik az óvoda; a gyerekeknek 3 éves koruktól naponta buszozniuk kell (Villány); Minden településen legyen iskola, ahol gyermekek vannak (Kerta), vagy legalább alsó tagozatos oktatás (Öskű, Pápa); Ahol 20 kilométernyire nincs nagyváros, az állam finanszírozza az általános iskolát (Nagyvázsony); Az iskolaösszevonás = kényszertársulás (Diósberény); Az iskolák kényszertársítását meg kell szüntetni! (Kaskantyú); Ne a gyerekek, a tanárok ingázzanak! (Dusnok); Iskolák bezárások előtt (Mátraszentimre); Falun emelt iskolai fejkvóta szükséges! (Jászszentlászló, Biatorbágy, Tiszagyenda); A falun tanítók többletpénzt kapjanak! (Jászszentlászló, Petőfiszállás); Az oktatás színvonalának javítására program kell! – problémák tapasztalhatók az olvasás, az írás, a problémamegoldó készség területén. A tanítást is tanulják; pedagógiai tanulmányokat csak alkalmassági vizsgán megfelelt fiatalok kezdhessenek! (Rákóczifalva); Felszereletlenek az iskolai tanműhelyek (Hajdúdorog); Az iskolákból eltűntek a szakkörök, a gyakorlókertek (Szegvár); Tanórán kellene tanítani a környezetgazdálkodást a környezettudatos gondolkodás elérésére (Tiszakécske); Az iskolákból hiányzik az erkölcstan (Dunafalva); Az 1-4 osztályba bevezetett szöveges értékelés, a testnevelés jegyek eltörlése butaság (Kelebia, Szank); Az iskolák műszaki feladatait ne adják ki vállalkozóknak! (Tompa); Nevetséges, hogy az oktatási intézmények 75 % alatti kihasználtsága büntető normatívát, pénzelvonást eredményez (Felgyő); Az iskolabezárás a pedagógusok munkanélküliségét eredményezi (Palotabozsok).

 

E kérdéskörhöz nem fűzök megjegyzést, hiszen a Kulturális tagozat megfelelő munkacsoportja már készíti az oktatás (általam részletesen nem ismert) megújításának tervezetét. Javaslom, hogy a Faluparlamenteken elhangzott, itt összegyűjtött hozzászólásokat (megerősítésük végett) kapják meg ők is. Amennyire hallom, munkájuk tartalma egybevág az elhangzottakkal; a kis iskolák megmentését éppen az egyik javaslat szerinti módon, tehát nem a diákok, hanem a tanárok utaztatásával gondolják megoldani, és bizonyosan megszüntetnék azokat az osztályozási/értékelési anomáliákat, amelyet a színvonal tudatos rontása érdekében a minisztérium bevezetett.

 

Azt azonban nem tudom elhallgatni, hogy szükségesnek tartom a helyi termelési kultúrát tanító tantárgyak bevezetését (mint ahogy az Ipoly mentén valamikor egy kísérlet során bevezették a „málna-tantárgyat”, és másutt mást). Bátorítani kellene a sok lelkes tanár helyi történelmet/hagyományokat tanító, ugyancsak helyi speciális tananyagot jelentő oktató munkáját. Központi finanszírozás biztosításával, normatív támogatással kell megoldani az iskolai műhelyek és a gyakorlókertek ügyét. El kellene gondolkodni a pedagógusok központi bérezésén - bár ez messzire vezet. Az önkormányzati jogokat is csorbít(hat)ja, ha végiggondoljuk következményeit. Kompetenciám itt véget ér.

 

Szakképzés

Nincs gazdautánpótlás (Molnaszecsőd); Megszűnő szakképzés (Muhi); Mezőgazdász szakképzést! (Nagykónyi); Hiányzik az inasképzés! (Kővágószöllős); Szakképzési reformot! (Balkány); A népfőiskolák, a felnőttoktatás támogatására lenne szükség! (Nagydorog); Rendszeres és folyamatos uniós felkészítést a gazdáknak népfőiskolák, ezüst- és aranykalászos gazdatanfolyamok útján (Ásványráró).

 

A szakképzés tragikus állapotát nem feladatom ecsetelni; biztos vagyok abban, hogy a Kulturális Tagozat már említett oktatási munkacsoportja ésszerű és értelmes javaslatokkal, valamint komoly programmal, tennivalók leírásával rendelkezik, amelyek a választási győzelmet követően (ütemezve) bevezetésre kerülnek. Sajnálom, de nem vagyok tájékozott a részletekről.

 

Az azonban valószínű, hogy a mára kialakult helyzetben lehetne igazán honosítani a francia Maison Familial Rural képzési eljárását, amit a ’90-es években idejekorán, és ezért sikertelenül próbáltunk meggyökereztetni Magyarországon. Ez a ma már majd’ 70 esztendős múltra visszatekintő, a frankofon országokban mindenütt elterjedt szisztéma a kis létszámú szakmunkásigény kielégítésére való úgy, hogy a gyermek a helyi/családi gazdaságban/műhelyben gyakorlatilag egyéni tanrendben tanul, és csak a közismereti tárgyakat ismerik meg közösen, környékbeli bentlakással. Szakmatanulási folyamatát személyes tanár segíti/kontrollálja a helyszínen, de a bentlakás alatt is, mintha egyéni tanrenden lenne. Az iskola fenntartója a szülőkből alakult egyesület, ami természetesen akkreditált, képzési terve a szaktárca által jóváhagyott, vizsgarendszere nyitott és ellenőrzött, így jogosult mindarra a kedvezményekre, ami az állam iskoláit megilletik. A ma már kialakult szabad OKJ-s képzésektől a rendszer éppen közösségi szervezési módjában tér el, hiszen azt és arra képez, amire helyben és a családoknak szüksége van; nem tömegképzést jelent tehát, hanem egyedit, máshol megismételhetetlent, oda valót. (Bár nem azonos szervezési módja, de a rendszer emberközeliségét, az utógondozást is tartalmazó gyakorlatát leginkább a jászszentlászlói Jóléti Szolgálat Alapítvány képzési rendszerében lehet itthon tanulmányozni)

 

Közösségi művelődés

Közösségi élet nincs, a fiatalok nem jó példákat látnak (például a tévéműsorokban); értékválság van (Hajdúböszörmény); Minden településen legyen kulturális koordinátor (Ásványráró); Fel kell újítani a közösségi tereket! (Murakeresztúr); Támogassák a falusi közösségformálást! (Nagyrécs); Támogassák a helybéliek közösségteremtő szándékát! (Ikervár); A civil szervezeteknek pénz kell! (Jászberény, Kisújszállás); Kulturális programok kellenek! (Murakeresztúr); Hiányzik a helyi társasági élet (Attala); A közművelődéshez pénz kell! (Babócsa); Támogassák a kisközösségeket! (Gasztony); Támogassák a hagyományok ápolását! (Pápa); Hiányoznak a közösségszervező ötletek (Hajdúnánás); Bezárt a műv.ház (Szabadkígyós); Haldoklik a kultúrház (Ete); Nincs közösségi hely (Nagyoroszi); Közösségi tereket! (Biatorbágy); Művelődési házak, közösségi színterek kellenek! (Tatabányáról Kertváros, Alsógalla, Felsőgalla, Bánhida); Nem működik a kultúrház (Ipolyvecse, Diósjenő); Ifjúsági klub kellene (Nógrád); Tájház kellene (Romhány, Drégelypalánk); Hiányzó kulturális és sportlehetőség (Hosszúhetény).

 

A közösségi művelődés megújítására programunk készült a Kulturális Tagozat kebelén belül. Ennek alapelve az, hogy a meglévő, lehetőleg bővített állami pénzalapokból az akkreditált helyi művelődési otthonok garantált működési támogatást kapjanak, s közülük még több pénzt azok, amelyeket olyan helyi egyesületek működtetnek, amelyek egyidejűleg regionális, illetőleg országos ernyőszervezetben is tagok. Ezek a regionális/országos struktúrák intézzék tag-egyesületeiknek, tehát a helyi művelődési otthonoknak valamennyi szakmai-módszertani ügyét, szakembereik át-és továbbképzését stb. Az elhangzott, vagy a rokon panaszok döntő többsége e szisztémával már csak azért is orvosolható, mert a megoldást a helyi öntevékenységre alapozza; ahol ilyen nincs, avagy nem elégséges erejű, azok pedig ne panaszkodjanak, hanem szedjék össze magukat és cselekedjenek előbb!

 

Minden aprófalvas kistérségben a már említett, a települések együttműködésével (és állami segítséggel) alakított kistérségi humán segítő irodában dolgozzék közösségi művelődési folyamatokhoz értő, azt serkentő szakember. Munkájától a kevésbé önálló településeken is megterem(het) a cselekvő helyi akarat. A nagyfalvas térségekben ezt a segítő szakembert az ottani kistáj központját jelentő városba lehet telepíteni.

 

Fontos eleme a helybéli közösségi művelődési lehetőségek fejlesztésének az is, hogy a települések hozzanak létre olyan helyi pénzalapot, amiből saját településükön képesek közösségi művelődésbéli tevékenységeket serkenteni, gyámolítani. Ezt már ma is megteheti/megtehetné bármelyik hazai település, mint ahogy nyomokban (egyelőre kevés pénzzel) már azért előfordul ilyen kezdeményezés. Fontos, hogy az állam célfinanszírozása is megújuljon; ezt a Nemzeti Kulturális Alap megújításával lehet(ne) elérni. A jelenlegi működés megváltoztatására irányuló elképzelések körülírása azonban meghaladja jelen hozzászólás kereteit.

 

Falugondnok

Haldokló falugondnoki szolgálat (Répceszemere).

 

A falugondnok-téma csak egy hozzászólást kapott, vélhetően azért, mert a kezdeményezés jól működik, bár (mint tudom), a busz-utánpótlás nehézkes. A ’80-as évek elején megfogalmazott kezdeményezést az MDF-es idők szociális minisztériuma felkarolta, és az mind a mai napig működik. Működtetése nem gondtalan, de alkalmas arra, hogy némi reformálást követően megújulva szolgálja az aprófalvak elesett népességét. A választási győzelmet követő reform módozatainak kimunkálására szívesen közvetítek az alapítók-működtetők és a szociális ügyek tennivalóit előkészítő munkabizottság(ok) között.

 

Sport és szabad idő

A sportélet normatív támogatására lenne szükség (Kisújszállás); A falvakra a sportolás hiánya a jellemző, mert nincsenek ezt szolgáló létesítmények! (Ásványráró); Tanuszoda kellene! (Nógrádsáp); Sportpályák, uszoda, tornacsarnok kell! (Szigetszentmárton); Játszótér kell! (Patvarc).

 

A sportélet támogatása és fejlesztése az elhangzottaknál bonyolultabb kérdéskör, íamivel (remélem) nálam avatottabbak már úgy foglalkoznak, hogy azokat a választási győzelmet követően be is vezetik és alkalmazzák. Magam csak annyit írhatok, hogy felszerelt, modern pályák, tornatermek és csarnokok kellenének mindenüvé, olyanok, mint amilyet például Várgesztesen épített az önkormányzat; meg kellene oldani a krónikus sportszer- és edzőhiányt, és az olyan kis létszámú sportfoglalatosságok támogatását, mint például az íjászat.

 

Energia, vízügy, közlekedés

Víz-, nap-, szélenergia-parkot bemutató/oktató céllal! (Dombóvár); A szolgáltatók (a felszólaló a DÉMÁSZ-t és a DÉGÁZ-t emlegette) állítsa vissza vidéki kirendeltségeit, helyesebben: kötelezzék őket erre (Apátfalva); Vízelvezetési gondok (sok helyütt); A 2000 fő alatti önkormányzatok is pályázhassanak szennyvízelvezetésre- tisztításra! (Trizs); A kompközlekedést az állam finanszírozza! (Dunafalva); Ritkák a buszok munkába, munkából, iskolába, iskolából! (Mórahalom); Volán-MÁV menetrend-egyeztetést! (több helyütt); A Volán drága; 10 km-es bérlet ugyanannyi, mint a budapesti összvonalas (Nagyhegyes); Hiányzó kerékpárút (ami ha van is a Duna töltésén, nincs összekötve a faluval) (Érsekcsanád); Falvak közötti kerékpárutak kellenének (Ásványráró);

 

Egyetértek az elhangzottakkal. A hirtelen csapadékból származó vízelvezetési gondok, illetőleg a bőséges csapadék eredményeképp összegyűlt vízmennyiség visszatartása a csapadékmentes, száraz időre közismert, bár évtizedek óta megoldatlan kérdések. Hatalomra kerülésünk esetén teremtsük meg megoldás lehetőségét! – sok szimpatizánst nyerünk ezzel. Megjegyzem a 2000 fő alatti önkormányzatok szennyvíztisztítási panaszának kapcsán, hogy a nád-gyökérteres szennyvíztisztítás ’90-es évek elejétől vízjogi engedéllyel rendelkező technikája (ami az aprófalvas munkanélküliségre, a közmunkára és a kalákára alapozva teremtene hosszú távú megoldást a szennyvíz kezelésére) valóban képtelen terjedni a nagyipari mélyépítési technológia birtokosainak sikeres, a nagy rendszereket kiépítő lobbija miatt.

 

Rendvédelem

Falun közbiztonság nincs! (Jánosháza); Nemzetőrséget svájci mintára! (Zalaszentgrót); Szemétkommandót! (Biatorbágy); Védett iratokká kell tenni a honismereti szakkörök és helytörténeti gyűjtemények iratanyagát (Jászjákóhalma).

 

Egyetértek!

 

Tanya

Tanyán se víz, se villany; Háttérbe kerültek a tanyák; Tanyavilág-elemzés/felmérés kellene úgy, hogy azt cselekvési program - fogalmazás és vita, majd cselekvés kövesse (Mórahalom); A városokból a tanyákra költözötteket a mezőgazdasági ismeretekre ki kell képezni tanfolyamokkal, népfőiskolai formákkal (többen).

 

Az MTA kecskeméti Alföld Intézete több év óta folyamatosan tárja fel a környéki és az alföldi tanyavilág problémáit. Esetleges megszólításuk (ha ugyan ez már nem történt volna meg) azonnali javaslat-csomagot eredményezne még a választási kampány előtt úgy, hogy e bonyolult témával kapcsolatos megoldási javaslataikat a FIDESZ választási programjába lehetne illeszteni.

 

Falusi turizmus

A falusi turizmust kiemelten kellene támogatni javasolják Kesztölcön, míg Újhartyánban ezt az ökoturizmus támogatásának hiányaként fogalmazzák meg. A falusi turizmus menedzselésének hiányának emlegetése (Palotabozsok) rokon ezzel; Turizmus-markeinget kívánnak Diósjenőn (bizonyosan a közeli Börzsöny, Cserhát miatt ez nem a falusi/ökoturizmusra szűkülne; (Kis)térségi marketingmunkát kívánnak Mátraszentimréről.

 

A falusi és az öko-turizmus a falusi térség jelentős részének kitörési pontját jelentené, amennyiben összehangolt turisztikai ajánlattételére lennének hajlandók a szereplők. Bizonyos, hogy a falusi és az öko-turizmus fejlesztésére, az említett ajánlat-összehangolására, közös marketingre, közös helyfoglalási rendszer kialakítására és működtetésére, a falusi turizmus hitellehetőségének fejlesztésére könnyen összeállítható intézkedési/cselekvési terv.

 

Egészségügy

Helytelen felvetések

Elhangzott, hogy a háziorvosi praxist függetleníteni kellene az önkormányzattól (Tiszasziget); a javaslat nem megvalósítható, hiszen törvény rögzíti, hogy az eü. ellátás önkormányzati feladat, és ameddig ez érvényben van, a függetlenedés lehetetlen. A térségi orvosi ügyelet költségesebb, mint a hagyományos (Tiszaörs); az orvosok készenléti ügyelete, gyakorlatilag folyamatos munkája évtizedek óta megszűnt, és a munkajogi szabályok, különösen az EU foglalkoztatási- és túlmunka-szabályozásai miatt vissza sem állítható. A készenléti ügyelet biztosítása önkormányzati feladat, amit az OEP fizet. Az orvosok nincsenek motiválva a többletszolgáltatásban (Tiszasziget); bár a „többletszolgáltatás” nehezen értelmezhető és azonosítható, az eü. túlszabályozottsága miatt ez nem valószínű. Rendes orvos valamennyi kívánt szolgáltatást elvégez vagy biztosíttat.

Helyi megoldatlanságot jelző felvetések

Nincs szabad védőnőválasztás (Tiszasziget); a kívánalom felesleges, megvalósíthatatlan és szükségtelen. A hazai védőnőhálózat és teljesítménye mintaszerű. A panaszba burkolt javaslat vélhetően helyi konfliktust jelez. Nincs pénz a rendelő felújítására; a községházán folyik a rendelés, annak folyosója a váróterem (Nemespátró); Nincs elég orvosi rendelő (Murakeresztúr); a rendelők tulajdonosai az önkormányzatok, ha nincs pénze (vagy ha van, de nem erre használja) hát nem újítja fel, vagy nem épít rendelőt; az ebbéli hiányokat helyben kell tudja rendezni a választópolgárok közös akarata. Mentős rohamkocsi kellene! (Szigetszentmárton); ha lenne miből. Gyenge a gyógyszertár kínálata (Tiszasziget); ez bizonyosan helyi probléma, hiszen másnapra mindenütt ott van az előző nap megrendelt bármiféle gyógyszer. A gyógyszerellátás világszínvonalú, bár pazarló. A sürgősségi betegellátás 15 perce illúzió (Kővágószöllős); a sürgősségi beteg-és mentőellátás mintaszerű, a felszólalás nyilván eseti és helyi zavart nagyít fel. Nagyságrenddel jobb állapot óriási pénzt igényel.

Intézkedést kívánó kérdések

A szakrendelések túlzsúfoltak állítják Felgyőn, ami vélhetően valós állapotot jelez, bár véleményünk szerint inkább úgy kellene fogalmazzunk, hogy a szakrendelések túlhasználtak különösen, ha tudjuk, hogy a páciensek 75 %-a feleslegesen megy el az orvoshoz. A napi/heti programszerű orvoshasználat kádárista hagyaték, amit jól ismernek a FIDESZ egészségpolitikusai, és bizonyosan rendelkeznek azokkal az elképzelésekkel, amikkel ez csökkenthető, illetőleg (majd) szabályozható. A szűrőprogramok megtorpantak (Mórahalom); A megjegyzés valós. Mint közismert, a hazai eü. gyógyításra, és nem prevencióra berendezett. Komoly szakmai felkészültség és a lakossági érdektelenség megváltoztatása szükséges ahhoz, hogy (az egyetlen emlőszűrést kivéve) az emberek elismerjék a vastagbél, a prosztata, a méhkörnyéki, az érelmeszesedés, a magas vérnyomás, a cukorbetegség stb. szűrések fontosságát és használják is azokat. Az eü. szellemileg már felkészült erre, de kormányzati akarat (pénz és meggyőzési akciók sora) kellene. Adókedvezményt a többszörös véradóknak! (Hajdúdorog); Alternatív mentőszállítók kellenek (Tiszasziget); különösen meghatározott és rendszeres szállítási feladatokra, ha van miből fedezni költségeiket.

 

Az eü. jó teljesítményéhez eldöntendő kérdések:

- álláspont a több biztosítós rendszerről;

- eü. intézmények privatizációja:

            fekvőbeteg ellátás esetében be sem indult;

            a szakellátásban lehetővé vált, de nem indult be;

            az alapellátásban részben és részlegesen megtörtént;

- a betegellátás rendszerének reformja

            betegút ésszerűsítése;

            hálapénz témában valódi előrelépés;

            személyes érdekeltségi rendszer;

- nemzetközi színtű munkaidőnormák, a Munka Törvénykönyve következetes betartása;

- kevesebb, de átgondolt, egyeztetett, következetesen végigvitt és hosszú távú rendeletalkotás;

- a reform több kormányzati ciklusok is íveljen át.

 

Pályázatokkal kapcsolatos kérdések

Pályázati önrész központi biztosítása (több helyszínen megfogalmazódott); Ingyenes szaktanácsadás és pályázatíró szolgálat (Ásványráró, Biatorbágy, Tápiószentmárton, Harkány).

 

A pályázati önrész biztosítása (különösen az EU pályázatokhoz) elég fontos lenne; nem tudom, hogy az erre való igyekezet az utóbbi években mire jutott, működik-e egyáltalán. A pályázati szaktanácsadást és a sokak által igényelt pályázatíró szolgáltatást/szolgálatot a kistérségekben egymással önként szövetkező önkormányzatok (már említett) közös humán szolgáltató szervezetének keretében kellene/lehetne biztosítani.

 

Egyéb megoldatlanságok

Kormányzati segítség (és nem csak pénz!) kellene az új szövetkezetek létrehozására! (Kiskunmajsa); Kihasználatlan a termálvíz (Gara, Mélykút, Nagybaracska); Kistermelők boltja/bolthálózata kellene! (Palotabozsok), illetőleg erre a javaslatra rímel az egészen másutt elhangzó, miszerint A MAGOR-mozgalmat jelentősen ki kellene szélesíteni valamennyi magyar termék versenyképességét segítendő (Tiszasziget); A tájjellegű házak felújítását támogatni kellene (Szeremle).

 

Az ide sorolt ’vegyes’ mondandók közül a legfontosabbnak a szövetkezetekkel kapcsolatosat érzem, s azonnal jelzem, hogy nem a szövetkezetek gazdaságossági oldalára, hanem a szövetkezés képességének megtanítására gondolok. A ’80-as években többször voltunk szövetkezeti tagokkal, tisztségviselőkkel, egyéni gazdákkal Franciaországban éppen az ottani szövetkezeteket tanulmányozni, és ennek kapcsán megértettem: az itthoni és az ottani szóhasználat/gyakorlat nem fedi egymást. Ma már itthon is lehetne olyan, mint amilyeneket ott találtunk, ám a „szövetkezet” szó hallatán (és ez nem véletlen) mindenki a hazai téeszekre gondol, és el sem tud képzelni mást. Fontosnak ítélek tehát egy olyan népfőiskolai, tehát bentlakásos kurzus megtervezését és számtalan helyen való azonnali, a választásokat követő betakarítás után megvalósítható megszervezését, aminek segítségével falvanként 4-5, kistérségenként 15-20 ember tanulja meg a szövetkezés mai értelmét, formáit, lehetőségeit, a velük kapcsolatos tennivalókat. A képzés megtervezéséhez ajánlom magamat éppen úgy, mint az általam elérhető, a felnőttképzésben jártas szakembereket az általatok biztosítható jogi, mezőgazdasági és egyéb szakértők mellé.

 

A kistermelők helyi-térségi bolthálózatának választások utáni megszervezését meg kell ígérni, ám előtte ki kell dolgozni (tán valóban épp a MAGOR boltosok tanácsát kérve) annak szisztémáját. Külön támogatást (adókedvezményt?) kellene kapjanak a hungaricumokat előállító, az áruházláncokba regionális termékként bekerülő kiváló házi/manufakturális termékeket gyártók, mint ahogy az áruházláncokat is támogatni kellene a helyi/regionális termékek forgalmazása esetén; persze csak ott, ahová a termék való (a szatmári szilvalekvárt, pálinkát, a milotai diólikőrt stb. max. Nyíregyházáig).